Munkásszállás Kecskeméten? Naná!

munkászállás Kecskemét1_1

Ilyen egy munkásszállás Kecskeméten

Egy munkásszállás Kecskeméten hasznos segítség lehet mindazok számára, akik rövidtávra terveznek dolgozni egy adott helyen, és nem szeretnének sok pénzt szállásra költeni. Így jártunk mi is: mivel eljött a nyár és végre szabadon mehetünk bárhova maszk nélkül, úgy döntöttünk, otthagyjuk a főváros égető levegőjét és nyáron körbejárjuk Magyarországot. Egy bandában zenélünk, és már egy ideje terveztük, hogy a fellépési lehetőségek keresése helyett inkább utcazenészként járnánk körbe a nagyvárosokat. Ezzel népszerűsíthetjük a zenénket, utazhatunk, jól szórakozhatunk és gyakorolhatunk is persze. Főleg olyan városokban gondolkoztunk, ahol sok turista fordul meg, hogy azért egy kis bevételünk is legyen. Persze nem a pénz a fő ok, amiért ezt csináljuk már egy ideje, pusztán a zenélés élvezete és tisztelete hajt minket és nem (csak) a meggazdagodás reménye. Így jutottunk el Kecskemétre is.

munkászállás Kecskemét1_3

A munkásszállás Kecskemét városában: első munkásszállónk

Ahogy azt már említettem, minél több nagyvárosba szerettünk volna eljutni és egy kicsit megmutatni a tudásunkból. Néhány éjszakáról volt csak szó eleinte, mert a szállásárak főleg nyáron igencsak magasak lehetnek. A harmadik város után azonban az interneten felbukkant a munkásszálló lehetősége. Erre korábban nem is gondoltunk. Pedig ott volt feketén-fehéren, egy átlagos kiséttermi ebéd áráért megszállhattunk egy olyan helyen, ami számunkra tökéletes volt. Persze, nem mondom, hogy a legtöbb vendégház vagy panzió síkképernyős tévéje nem hiányzott egy kicsit a szobából, azonban nagy előnye volt, hogy egy hatágyas szobát pont kitöltött a banda, így jól szórakozhattunk együtt, és nem is volt szükség a tévére. A keresőszavunk ezután az lett: Kecskemét munkásszálló olcsón hosszútávra. Kecskemét ugyanis mindannyiunkat lenyűgözött. A gyönyörű építmények és terek, a számos szökőkút, a sok lehetőség a fellépésre és a tiszta vidéki levegő párosult ebben a helységben. Sok turista látogatja meg ezt a helyet az évnek ezen a szakaszán, sok külföldi átutazó dicsérte meg a zenénket és érdeklődött a bandánk iránt, de persze az itthoniak is szívesen hallgatták. Amikor a fővárosban játszunk, az emberek többnyire sietnek valahová, mindenkinek megy a vonata, a metrója, kezdődik a munkaideje vagy éppen siet haza. Azonban Kecskeméten szinte mindenki csak a várost nézi, elidőzik a szép templomok előtt, meghallgatják a templomok dallamot játszó harangszólóját és békésen mászkálnak jégkrémmel a kezükben. Mint egy kis varázsvilág. Mi magunk is meglátogattuk a kecskeméti mesemúzeumot és persze a dalból ismert Cifra palota sem maradhatott ki. A munkásszállás Kecskeméten már igazán csak a ráadás volt.

Miért érte meg annyira a munkásszállás Kecskeméten?

Nagy előnye volt, hogy a legtöbb munkásszállás Kecskemét városában könnyen megtalálható mind az interneten, mind pedig a városon belül. Mi az Átriumban szálltunk meg, ami kívülről is inkább hasonlít hotelhez mint munkászszállóhoz. Ezen az oldalon találtuk, ahol a munkásszálló lehetőségére bukkantunk elsőnek: https://munkasszallok.hu/varos/kecskemet/. Könnyen megközelíthető a város látnivalóitól, nem is kellett kifejezetten tömegközlekedést használnunk a maradásunk során, mindent könnyen el lehetett érni gyalog is. Persze számunkra nehéz is lenne tömegközlekedésre szállni, mert a hangszerek rengeteg helyet elfoglalnak, és nem eshet bajuk. Inkább cipeltük őket, még így is megérte az élmény. Több látnivaló előtt is megpróbálkoztunk, és igen szép összegeket sikerült kapnunk, ami fedezte az utazás költségeit és még egy kis költőpénzre is jutott. A legjobb az egészben mégis csak az volt, hogy sokan megkérdezték a bandánk nevét, így talán néhányan a videómegosztó oldalakon is utánunk tudtak nézni. A közösségi oldalaink elérhetőségét egy kartonlapra írtuk és a nyár felére már megduplázódott a követőink száma. Ez persze nem csak Kecskemétnek volt köszönhető, hanem a többi nagyváros közönségének is.

munkászállás Kecskemét1_2

A munkásszállás Kecskeméten tehát nagyon megérte számunkra zenészként és egyébként fiatalokként is. Igazi kaland volt ez számunkra, ami egy egész életen át velünk fog maradni. Szaladni a nyári zápor elől egy rakás hangszerrel a kezünkben, összecsapódott tömegnek énekelni és játszani a hangszereinken. Látni, ahogy lemegy a város felett a Nap, miközben még délelőtt kezdtük el a munkát. Hagyni egy napra a hangszereket és csak élvezni a város hangulatát, beszívni a friss levegőt. Belemászni egy szökőkútba, ahol gyerekek játszanak és egymást fröcskölni a hőségben a hideg (és szinte zöld) vízzel.

Kinek ajánlott a munkásszállás Kecskeméten?

Talán azt gondolná az ember, hogy csak olyan embereknek való a munkásszállás Kecskeméten, akik komoly fizikai munkát végeznek, azonban én bármelyik fiatalnak vagy fiatal lelkű kalandornak bátran merem ajánlani. Kiváltképp csoportoknak remek lehetőség a csapattá válásra. Nem kell feltétlenül a legjobb szállodában aludni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Sőt! A szép és drága berendezés, a komoly előtér és a csillár a mennyezeten én úgy érzem, csak visszahúz a mókától, ami nekünk a munkásszálláson viszont megadatott. Nekünk tehát nagyon megérte a munkásszállás Kecskemét városában, és hiszem, hogy más is így fog érezni, hogyha bele mer vágni ebbe a kalandba.