Tömör uralkodói gyönyör: a pomerániai törpespicc múltja

A pomerániai törpespicc története

A fajtát kevéssé ismerők számára újdonság lehet, hogy bizony a pomerániai törpespicc, ez a világ egyik legkisebbjeként nyilvántartott fajta, bár valaha jóval nagyobb volt, mint manapság. Az FCI tagországaiban a fajta hivatalos neve törpespicc, ám világszerte leginkább az Egyesült Államokban is használt pomerániai néven emlegetik őket.

Hogy honnan ered a név? A Baltikum egyik korábbi hercegségének a neve Pomeránia, mely terület Kelet-Németország és Nyugat-Lengyelország között található. Maguk a pomerániai spiccek az ősi európai munkakutyák leszármazottai. A név legkorábbi említése George Vancouver „Voyage of Discovery Around the World” című írásában található, melyben megemlíti, hogy 1792. május 24-én meglátogatott egy hindu falut, ahol a pomerániaihoz igencsak hasonló, ámbár némileg nagyobb méretű ebet talált.

A kezdeti időkben az „arctic spitz” néven emlegetett ősi kutyáktól származó törpespicceket birkák és marhák felügyeletére használták, valamint rénszarvasok felhajtására. Általánosan wolf spitz néven ismerték az összes e célokra használt kutyát, függetlenül kinézetüktől, pusztán hasonlóságuk alapján, és egyöntetűen elfogadott vélemény szerint ezek a kutyák voltak nem csak a pomerániai, de az összes spitzfajta, így a szamojédek, az elkhound és a keeshond ősei is. A wolf spitz elnevezés mellett korai írásokban találkozhatunk még a spitz dog, fox dog és loup-loup elnevezéssel is. A nevekből kiolvasható utalás a farkasra azt jelenti, hogy ezek a kutyák bizony nem rettentek vissza egy csapatnyi vadállattal való küzdelemtől sem, sőt, általában sikerrel vívták meg a harcot.

Pomerániai törpespicc – szerte a világban

A pomerániai ebeket nem csak Európa nyugati részén ismerték, de használták őket Oroszország hideg sztyeppéin és Szibériában is, mint szánhúzó ebeket. Gondolnák, hogy az orosz lajka kutya bizony igen közeli rokonságban áll a pomerániaival?

De vizsgáljuk tovább eredetét, már amennyire az lehetséges. A kőkorszak tőzegkutyái, latin néven Canis familiaris palustris Rüthimeyer leszármazottainak tartanak minden német spicc fajtát.  Tőzegkutyák 8000 évesre tehető maradványaira bukkantak Dániában és Angliában is, de Japánban olyan 10000 éves sírokra bukkantak, melyekben kagylókkal beborított, spiccszerű kutyák maradványai voltak. Napjainkra ebből az ősi kutyából igen széles méretskálán mozgó több fajta alakult ki. Legnagyobb változata a wolfspicc, majd szépen sorban következnek a nagy spicc, a közép spicc, a kis spicc és a sor végén a pomerániai, azaz a törpe spicc. A különböző fajták nem csak méretükben térnek el egymástól, bizony az évszázadok folyamán egyéb különbségek is kialakultak.

A királyi ebek

A korábban még jóval méretesebb pomerániai ebek világhódító útja III. György angol király Charlotte nevű, német származású feleségének köszönhető, aki házasságkötésekor egy pomerániai törpespicc párral költözött az udvarba 1767-ben. Phoebe és Mercury kedves színfoltjai lettek a királyi udvarnak, és még olyan híres művészt is megihlettek, mint Gainsborough, aki több festményén is megörökítette a királyi ebeket. Bár a Kennel club már 1870-ben hivatalosan is elismerte a fajtát, igaz, „spitzdog” néven, igazi népszerűségük a nagy állatbarát Victoria királynőnek köszönhető, aki először olaszországi utazása alkalmával, 1888-ban látott pomerániai törpespicc ebet, annak ellenére, hogy Charlotte királyné unokája volt. Az első pillantásra bekövetkező szerelem eredménye volt Marco nevű ebe, akivel több kiállításon, így a Crufts-on is szép sikereket ért el. Tudni illik, hogy míg Phoebe és Mercury közel 10-12 kg súlyúak voltak, Marco már „csak” 5,5 kg-ot nyomott. A királynő, aki nem csak pomerániai törpespicc kutyákat, de más fajtákat is előszeretettel tartott és tenyésztett, kennelt alapított kedvelt törpe spiccei számára, és Windsor néven tenyészetet jegyeztetett be. Charles Henry Lane-t meghívták, hogy ellenőrizze őfelsége kennelét, aki elragadtatással beszélt az ott tapasztaltakról, nem csak a kutyákat, de a körülményeket, a gondozást illetően is. Ugyanakkor megemlítette azt is, hogy sem színükben, sem méretükben nem voltak egységesek a kutyák. Mivel őfelsége igencsak szeretett kiállításra járni kedvenceivel, és a királyságban szokatlan színű kutyáit is be akarta mutatni, megesett, hogy külön osztályt indítottak a királyi kedvencek részére. Victoria királynő annyira elkötelezettje volt a pomerániai törpespicc fajtának, olyan szeretettel viseltetett irántuk, hogy halálos ágyán Turi nevű kutyája őrizte hűségesen.

1891-ben megalakult az első Pomerániai Klub is Angliában, melynek lelkes tagjai megalkották a standardot. A nagyobb méretű kutyák hamar kimentek a divatból, és a nevesebb tenyésztők a maihoz már igen hasonlatos méretű kutyákat produkáltak.  Az 1894-es Crufts kiállításon még két méretcsoport volt a pomerániai spicc kutyák számára: 7 és 16 font alatt határozták meg a határokat, a 7 font súly alatti kutyákat „toy”-oknak nevezték.

Pomerániai törpespicc a top tízben

Érdekes megfigyelni a népszerűség kirobbanó növekedését a kiállítási nevezési számok alapján is. Míg 1890-ben még egyetlen nevezett kutya sem volt a brit kiállításokon, addig 1891-ben már 14 kutyát vezettek fel, tíz évvel később pedig már kereken 60-at, és 1905-ben már 105 kutya jelent meg egy kiállításon.

Látható hát, hogy huszadik század kezdetére a pomerániai törpespicc bizony igen népszerű lett, és népszerűségének növekedésével csökkent a mérete, ám nőtt az ára. Talán a királyi kapcsolatoknak is köszönhető, hogy bizony előfordult, amikor egy-egy pomerániai kölyök 250 angol fontért cserélt gazdát! Sajnos azonban ez a népszerűség nem volt kívánatos a fajta számára, olyan is megesett, hogy újságcikkben írtak egy kétéves korára már harmadszor kölykedző szukáról. A túlszaporítással a genetikai problémák, különféle degenerációk is előtérbe kerültek.

A népszerűséget az sem ingatta meg, hogy a Kennel Club 1911-ben egy olyan rendelkezést hozott, mely szerint a kutyákat nem lehet nyírni, minden fajtát eredeti állapotában kel bemutatni. Talán hála annak, hogy 1913-ban ezt a rendelkezést visszavonták, a bozontos fülszőrzetű, megszokottól eltérő kinézetű pomerániai törpespicc ebek sem szegték kedvét a lelkes tenyésztőknek.

1915-ben a Kennel Club úgy döntött, megszünteti a méretbeli megkülönböztetést – ez a döntés valószínűleg annak is köszönhető, hogy a nagyobb méretű spiccek népszerűsége rohamosan csökkent, és lassan „elfogytak” a ringekből.

Az első világháború az összes kutyafajta tenyésztésében nagy visszaesést okozott, ám a pomerániai törpespicc szerencsétlenségére még német fajta is, így a közhangulat ellenük fordult. Semmi sem volt elfogadható abban az időben, ami német eredetű volt. A hosszú évtizedek óta tartó elsőség a „Top 10” listán, úgy tűnik, örökre elveszett a fajta számára.

Ám nem csak Európában, de az USA-ban is korán népszerű fajta lett a pomerániai törpespicc. Az amerikai Kennel Club 1888-ban regisztrálta az első kutyát, Dick-et, bár a fajta elismerésére 1900-ig várni kellett. Ebben az évben meg is alakult az Amerikai Pomerániai Klub, és legelső klubkiállításukra, melyre angol bírót hívtak, már 138 nevezés érkezett.

Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy a pomerániai törpespicc nem egy kicsire nőtt kis spicc, soha nem is volt az. Önálló fajta, melynek mérete az évtizedek folyamán csökkent. A törpésítés folyamata, mely egyértelműen a népszerűség növelését szolgálta, a fajták közötti eltéréseket fokozta. Minden kutyafajtánál szembesülhetünk a törpésítés egyértelmű velejáróival: a koponya kerekedésével, az orr rövidülésével, a szemek kerekedésével. A fajta mai formájának kialakulása során ezeknek az eltéréseknek a rögzítése volt a cél, az, hogy a pomerániai kicsit más legyen, mint a többi spicc fajta.