Érdemes-e Led izzót vásárolni?

Mi is a LED izzó?

A LED, azaz Light Emitting Diode egy fényt kibocsátó dióda; ezzel a technikával működnek a LED izzók a halogénekkel szemben, melyek izzószál, kis mennyiségű halogén elem és valamilyen semleges gáz segítségével világítják meg a szobát.

Milyen előnyei vannak a LED izzónak?

Elsőre ijesztőnek tűnhet a LED körték ára, amely többszöröse is lehet a megszokott villanykörtéknek, azonban ezen lámpák értéke már akár egy év alatt megtérül, és egy ilyen izzó akár öt-tíz évig is minőségromlás nélkül bírhatja a munkát. Ahogy említettem, egy LED fényforrás élettartama közel 50 ezer óra is lehet, ehhez azonban oda kell figyelnünk, milyen égőt vásárolunk. Emellett a fogyasztása is alacsonyabb a megszokott körtéknél, a halogénizzók ugyanis ötször annyit fogyasztanak, mint a LED izzók. További előnye a LED technikának a vibrációmentes fény, ami nem rontja a szemet, ezzel egészségmegőrző szerepe is fontos szempont lehet a választásnál, ahogy azt is meg kell említenünk, hogy az égő burka már nem üvegből van, így kevésbé balesetveszélyes. Ha a LED-es világításra váltunk, a foglalatcsere miatt sem kell aggódnunk, a legelterjedtebb E27-es menettől egészen a különleges foglalatokig széles választékban kaphatóak ezek az égők is. További előnye a fényforrásnak, hogy nincsen bemelegedési ideje, rögtön felkapcsolás után a legnagyobb erősséggel világít, így a mai rohanó világban egy percig sem kell várnunk egy ilyen triviális dologra sem.

Miért válasszunk tehát Led izzót?

  • Gazdaságos
  • Hosszú élettartamú
  • Alacsony fogyasztású
  • Vibrációmentes fénye van
  • Nem rongálja a szemet
  • Nem üvegből készül
  • Kompatibilis foglalata van
  • Nincs bemelegedési ideje

Milyen LED izzót éri meg vásárolni?

Amikor izzócserére adjuk a fejünket, nem elég csupán a teljesítmény és az ár alapján megítélnünk a terméket, így ugyanis könnyen rossz minőségű áruba futhatunk. Emellett a tényezők mellett fontos megvizsgálnunk az égő hatékonyságát és a kivitelezés minőségét is. Egy megfizethető árkategóriában a 90-110 Lumen/W-os érték már általánosnak mondható, de egy jobb minőségű LED izzó akár 130-160 Lumen/Watt arányú is lehet. Az égőnk élettartama a chip működési hőfokától is nagyban függ, rossz választásnál akár egy-két év alatt romolhat az égőnk minősége, míg más esetben öt-tíz évig is változatlan intenzitással éghet az izzónk.

A környezetbarát LED izzók

2018. szeptember 1-jétől az Európai Bizottság döntése alapján megkezdték a halogén izzók forgalomból való kivonását, átadva ezzel az uralmat a környezetbarátabb és sok szempontból előnyösebb LED izzóknak. A halogén izzók jelentősen több hőt termelnek korszerűbb társuknál, és közel ötször annyi energiát használnak, mint a LED égők, így utóbbi használatával kevesebb áramot fog majd fogyasztani a társadalom, és a szén-dioxid kibocsátás visszafogását is részben ezzel a lépéssel próbálják elérni. Egyes kutatások szerint, ha minden háztartásban lecserélnénk az elavult halogén izzókat a korszerű LED-es technikára, a Föld villamosenergia-felhasználását akár tíz százalékkal is csökkenthetnénk.

Milyen hiedelmek övezik a LED izzókat?

Sokakban negatív érzéseket hagyott a korai LED-es technika, amikor még nem voltak annyira precízen kidolgozva és felhasználói igényekre szabva az égők, mint a jelenben. Azonban az évek során a fejlesztők gyakorlatilag minden hibát kicsiszoltak a technológián, így nincs miért aggódnunk, amikor ezeket a fényforrásokat találjuk a boltokban a halogén égők helyett. Az elsőre többszörösnek tűnő ár hamar megtérül, figyelembe véve, hogy az élettartama az égőnek is többszöröse a régi fajtáknak, így hosszútávon nem hogy többet költünk az izzókra, még meg is takarítunk velük. A korai pontszerű, egy helyre összpontosuló fény is már a múlté, hiszen az akkori 15 fokos szöget a gyártók már 120-ra bővítették, sőt, a 230-as égő sem számít ritkaságnak. A hideg, kékes fény sem lehet már kifogás, mostanra ezek a modellek is meleg sárga fénnyel töltik be a szobákat, ha éppen emiatt félnénk a vásárlástól- Többek között a LED izzó E27-es foglalata pedig kompatibilissé teszi a leggyakoribb lámpatípusokkal is az égőt, amelyek természetesen széles foglalatválasztékban kaphatóak.

LED izzók autóba?

Ma már helyzetjelző, irányjelző, féklámpaizzó is lehet LED-es fényforrás. A fényszóróba csak olyan esetben szerelhető azonban ez az égő, ha az egész világító rendszer ehhez kompatibilisen van kialakítva, viszont ehhez különleges hűtési körülményekre is szükség lesz az autónkban. A nappali menetfény helyére azonban bátran választhatunk a LED izzók közül is, amely számtalan előnnyel járhat. Az izzók nem csak hosszú ideig képesek a minőségi világításra, de spórolhatunk is a használatukkal. Ennek mértéke akár a másfél deciliter üzemanyag-megtakarítást is elérheti száz kilométerenként.

Az időhöz igazodó LED izzók

A megfelelő fényforrás napszakonként és évszakonként is eltérhet. Reggelente és esténként a meleg, halvány színeket kedveljük, míg napközben, amikor a munkánkra kell koncentrálnunk, és nem szeretnénk elbóbiskolni, megfelelőbb választás lehet egy aktívabb, erőteljesebb (kékes) árnyalatú égő. A LED-es technika a fent felsorolt széles tárházú kihasználtsága mellett még ebben is a segítségünkre lehet a többfajta színben kapható égőivel, így mindenképpen érdemes adnunk számára egy esélyt.