Cékla-almalé a Simon gyümölcs kínálatában

A cékla-almalé jótékony hatásairól általában  

Számomra az egyik legfontosabb dolog a mindennapjaim során, hogy kellő figyelmet szenteljek az egészségemnek. Nagyon fontos számomra, hogy mind kívülről, mind belülről, folyamatosan tápláljam a szervezetemet a különböző vitamin forrásokkal, ugyanis az utóbbi időkben sajnálatos módon ezt igazán elhanyagoltam és éreztem, ahogyan a vitamin forrásaim ürülnek a szervezetemből. Így elkezdtem tudatosan figyelni a napi vitamin bevitelre, ehhez pedig a Simon gyümölcs italait hívom rendszeresen segítségül. Az egyik személyes kedvencem a gyümölcs italaik tekintetében a cékla-almalé fantasztikus kombinációja. Melynek az együttes hatása egészen bombarobbanás szerűen hat az egészségi állapotomra. Úgy gondolom fontos tisztába lennünk külön- külön is a jótékony hatásaikkal, úgyhogy röviden mindkét gyümölcs egészségre való hatásaira kitérnék pár szóban.

A cékla-almalé jótékony hatásai az egészségre az alma szemszögéből

Az alma az egyik legegészségesebb gyümölcsünk, hiszen nagyon alacsony kalóriatartalmú, viszont emellett tele van rostokkal, illetve a szervezetünk számára hasznos tápanyagokkal. Napi egyetlen alma is csökkenti az olyan betegségek kialakulásának a kockázatát, mint például a Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór. Az alma olyan összetevőket tartalmaz, amelyek a kutatások szerint védik, a neuronokat ezáltal csökkentik a gyulladás és az oxidatív stressz okozta sejthalált.

Az alma nagyon gazdag mindenféle rostokban, bizonyos fajta rostjai példának okáért azért felelősek, hogy csökkentsék a koszorúér-betegség kialakulásának kockázatát. Az alma húsában található rostok a szív- és érrendszer számára biztosítanak hatalmas védelmet. Az alma emellett szabályozza a vércukorszintet, ezáltal csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Megint csak nagyon érdekes, hogy az alma a hírhedt stroke ellen is képes felvenni a harcot. Továbbá megint csak egy hatalmas előnye az almának, hogy a tudósok azt is bebizonyították, hogy a rendszeres fogyasztása jelentős védelmet jelenthet az asztma ellen. Ezt legfőképpen a gyümölcs húsában megtalálható antioxidáns és gyulladáscsökkentő vegyületeknek köszönheti.

A cékla-almalé jótékony hatásai az egészségre a cékla szemszögéből

A cékla illetve céklaié rendszeres fogyasztása számos fantasztikus előnnyel jár az egészségünkre nézve. Kiemelkedően magas vastartalma miatt elsősorban a vashiány megelőzése, illetve szinten tartása és pótlása végett ajánlják a fogyasztását. De ezen felül az vérkeringésünkre és az immunrendszerünk helyes működésére is alkalmas.

Az egyik leginkább közismert hatása a magas vérnyomás csökkentéséhez járul hozzá. Továbbá megelőzi az érszűkület lehetőségének esélyét. Emellett magas kálium tartalma folytán magára a szív működésére is kiváló hatással bír. A céklalé rendszeres fogyasztásával támogathatjuk a szív működését, illetve a szívbetegség kialakulásának kockázatát.

Egyébiránt a kifejezetten vérszegénységgel küzdőknek is érdemes a céklával segíteniük a szervezetük működését s miután a vérszegénység a legtöbb esetben vashiánnyal jár, ezért egyszerre tudjuk kezelni a két problémát. Illetve a máj működését, illetve a méregtelenítési folyamatokat is jelentősen támogatja a cékla, valamint csökkenti a zsírmáj kialakulásának rizikóját is. Bizonyos molekulái a céklának, élénkítik a máj sejtjeit, így azok sokkalta hatékonyabban tudnak küzdeni a felhalmozódott méreganyagok ellen.

A cékla-almalé együttes hatása

Miután a cékla-almalé hozzávalói illetve jótékony hatásai harmonikusan kiegészítik egymást mindenképpen ajánlatos a legalább heti, de inkább napi rendszerességű fogyasztása. A cékla-almalé kombinációjában négy féle alma található, ami ezáltal meglehetősen tompítja a cékla karakterét, a nyers cékla pedig igazi vitamin és ásványi anyag bombával járul hozzá a fantasztikus összehatáshoz. A Simon Gyümölcs cékla-almalé keverékében a céklalé keveredik, az almával ezáltal együttesen egy fantasztikus vitamin bombát hoznak létre.

A Simon gyümölcs hidegen préselő eljárása illetve minimálisan hőkezelt funkciója gondoskodik arról, hogy a gazdag gyógyhatás ugyanúgy ott legyen minden egyes pohár cékla-almalében, mintha csak önmagában fogyasztanánk.  A cékla-alma kifejezetten jó választás, amennyiben szeretnénk mindennap tenni valamit az egészségünk érdekében. A mindennapos fogyasztása ugyanis egészen biztos, hogy fantasztikus módon fog hatni a szervezetünkre és az egészségünk megőrzésében is jelentős szerepet fog vállalni. Én személy szerint bátran ajánlom, minden kedves érdeklődőnek a Simon gyümölcs fantasztikus ízvilággal rendelkező italait, ugyanis egészen biztosan meg lesznek vele elégedve azok, akik egyszer kipróbálják a fantasztikus gyümölcsleveiket.

Miért a Simon Gyümölcstől veszem a cékla-almalé italt?

Egyfelől a cékla-almaléjük iszonyat finom. A céklának nincs meg az a kellemetlen föld íze, ami főként a GMO növények használatából ered. De emellett azt is tudom, hogy az a cékla-almalé, amit én fogyasztok, környezettudatos gazdálkodásból származik. Ha van is benne vegyszer, nem több, mint amennyit feltétlenül szükséges volt használni és nem agyatlanul öntöttek rá mindent a szerencsétlen ültetvényre. Mondhatná bárki, hogy na, azt meg honnan tudom? Hát onnan, hogy mennyi méh, rovar és madár él náluk. Rendszeres probléma, hogy a rovarirtás nem csak a kártékony, de a kimondottan kedvező tevékenységű porzó fajokat is tizedeli. Itt nincs így. Vigyáznak a környezetre, vigyáznak a termék minőségére és emellé szívesen adom a voksom.