Az autó bérlés lehetőségei

Miért jó az autó bérlés?

Ha nyaralni, kirándulni megyünk, vagy éppen új városba utazunk repülővel vagy hajóval, bizony bonyodalmas és költséges lenne magunkkal cipelni a családi autót – már ha van ilyenünk. Ma már azonban számos helyen bérelhetünk autót, ami nem csak megspórol számunka egy rakás kellemetlenséget és hercehurcát, de rengeteg előnnyel is jár. Egyrészt, az autó így az adott ország szabályai szerint van felszerelve, másrészt számos egyéb szolgáltatást vagy kelléket is igénybe vehetünk a puszta autó bérlésen kívül. Gondoljuk csak el, milyen kényelmes is leszállni a repülőről egy adott országban, ahol legtöbbször már a reptéren el lehet intézni az autók bérlésével kapcsolatos ügyeket. Majd kézhez kapunk egy kocsit, amellyel szabadon járhatjuk a várost, kocsikázhatunk, élvezhetjük a kilátást. Egy kocsi nem csak közlekedési eszköz, de remek csomagtároló is, így nem a hátunkon kell málhás szamarakként cipelnünk a holmijainkat, emellett rendkívül kényelmes is. Mindenkinek jut ülőhely, a légkondi pedig a legnagyobb hőségben is képes lehet lehűteni bennünket. Az autó segítségével nem vagyunk csupán egyetlen városhoz kötve az adott országban, utazhatunk hosszabb ideig is a segítségével, hogy biztosan minden látnivalót és nevezetességet meg tudjunk tekinteni az utazásunk során.

Az autó bérlés előnyei

Nem csak egy tiszta, jól karbantartott autót kapunk kézhez az ilyen cégektől, hanem egy kisebb útmutatót is a kocsihoz. Milyen sajátosságai vannak, mire figyeljünk velük kapcsolatban, amikor vezetjük az adott járművet. Persze saját magunknak is ki kell tapasztalnunk a modellek egyéni tulajdonságait, egy ilyen kis „kézikönyv” az autóról mégis csak jól jöhet.

Emellett az autók évszaknak megfelelően vannak felszerelve, ezek közé tartozik például a hólánc, a téligumi, a jégkaparó vagy a jégoldó spay.

Nem csak egyfajta autót bérelhetünk, a kisebb kocsiktól egészen a hét- esetleg kilencszemélyes mikrobuszokig kölcsönözhetünk, ha esetleg nagyobb családi körben vagy barátokkal utaznánk.

Emellett az autókat felszerelik Budapesten például Pest megyei matricával, autópályák használatára felhatalmazó matricákkal. Hogy pontosan mely autópályákon mehetünk ezekkel, érdeklődjük meg az autó bérlés helyén.

Az autó bérlés melletti szolgáltatások

Ezek a cégek nem pusztán az autók bérlésére szakosodtak, emellett számos más szolgáltatást is igénybe vehetünk a kínálatukból. Ezek közé tartozik például a sofőrszolgáltatás, a különböző költöztető szolgáltatások, illetve egyéb bérelhető felszerelések is az autónkhoz. Ilyen a GPS, a gyerekülés, a bébiülés, a tetőcsomagtartó, a síbox, a tetőbox, a spaniferek, a kerékpártartó, a szivargyújtós töltő, extraként a hólánc, a téli gumik – de még internetelérhetőséget is tudnak számunkra biztosítani. (Sajnos a legtöbb cég azonban nem engedélyezi a kisállatok szállítását az autójukban, illetve dohányozni sem szabad egyelőre bennük.)

Az autó bérlés helyszíne

Nem kell messzire mennünk, az autó bérlés Budapest szívében éppoly lehetséges, mint a külföldi városokban, ha éppen itt szeretnénk furikázni a fővárosban, vagy a külföldi barátainknak ajánlani egy-egy jó kölcsönzőt.

Az autó bérlés feltételei

Autót nem bérelhet akárki, ez az azonban érthető, hiszen nem érdemes olyan ember számára autót kölcsönözni, aki nem is tudja vezetni azt. Így a bérlés feltétele a legalább egy éves vezetői engedély és tapasztalat. Emellett a bérlőnek legalább huszonegy évesnek kell lennie. Amennyiben a bérlő magánszemély, rendelkeznie kell még különböző iratokkal is a sikeres bérléshez, ilyen az érvényes személyazonosító igazolvány, a lakcímet igazoló hatósági igazolvány, illetve a vezetői engedély. Amennyiben azonban cégként szeretnénk bérelni az autónkat, magunkkal kell vinnünk a cég papírjait, melyek közé a társasági szerződés és az aláírási címpéldány tartozik, illetve a cég képviselőjének igazolványai (vagy az ő meghatalmazása, amennyiben ez szükséges). Az autó vezetőjének a magánszemélyhez hasonlóan magánál kell tartania a személyazonosító igazolványát, a lakcímet igazoló hatósági igazolványát és a vezetői engedélyét.

Emellett vannak bizonyos cégek, ahol az autó bérlést nem csak az adott időszakra (napra) értik, hanem emellett megadnak egy maximális kilométerszámot, amit a gépjármű futhat ez idő alatt. Ez általában egy-három napra háromszáz kilométer naponként, négy-tíz napra kétszáz kilométer naponta, tizenegy napra már csak százötven kilométer, míg egy teljes hónapra alig négyezer kilométer az előírt. Amennyiben ezt a mennyiséget túllépük, úgy a bérlő cég extra díjat számolhat fel a további megtett kilométerekért, úgyhogy csak okosan.

Az autó bérlés menete

Nem egy cégnél az autó bérlés letéti díjhoz kötött. Ez azt jelenti, hogy a gépjármű átvételekor egy bizonyos összeget lefoglal az adott cég a bérlő bankkártyájáról. Amikor az autót visszatulajdonítjuk a bérlő cégnek, a bankszámlán történt zárolás megszűnik, újra szabadon rendelkezhetünk az összeggel, amennyiben a bérlő megfelelő állapotban hozta vissza az adott gépjárművet, illetve ki is fizette már a szolgáltatást. Emellett a kocsi átvételekor a várható használati idő, tehát a bérleti idő szerinti díjat is meg kell fizetnünk.