A kontaktlencse folyadék összetétele és használata

kontaktlencse folyadék1_1

Hogyan válasszunk kontaktlencse folyadékot?

A kontaktlencse folyadék kiválasztása sokszor fejfájást okozhat a legújabb kontaktlencse-viselőknek. Nem kell azonban sokat aggódni emiatt a termék miatt. Most megnézzük, hogy miből is áll a kontaktlencse folyadék, hogyan lehet választani megfelelő terméket a lencsénk számára, és hogyan tudjuk megfelelően tisztán és épen tartani a folyadék segítségével azt. Vágjunk is bele a tanulásba.

A kontaktlencse folyadék helyes használata

Egyre többen hordanak mostanában kontaktlencsét. Ennek több oka is van. Egyszerűen sosem lesz olyan divatos a szemüveg, hogy mindenki szívesen hordja, másoknak a lencse vastagsága már zavaró lehet rosszabb látás esetében. A szemüvegnek minden évben megvan a hátránya. Nyáron a szemünkbe süt a Nap, nem tudunk napszemüveget felvenni, és szinte leizzadja magáról az ember a lencsét, míg télen a melegebb helyre belépve néhány percig semmit nem fog látni az ember a párától, és persze hógolyózni nem nagyon lehet ezzel a kiegészítővel. Amikor tehát a kényelmi szempontot nézzük, a kontaktlencse mindenképpen több előnnyel jár, mint a szemüveg.

kontaktlencse folyadék1_2

A helyes tisztítására azonban nagyon oda kell figyelni. A kontaktlencse közvetlenül a szem felszínére kerül, így az ki van téve a fertőzéseknek, mindenféle kórokozónak, ami csak a lencse felszínére kerül. Ezek kis, szabad szemmel nem látható lények, amiket egyébként nem is veszünk észre az átlátszó felületen, így a hatékony védekezés egyetlen módja, hogyha úgy teszünk, mintha a lencse mindig fertőző és veszélyes lenne (és lehet mindig az is), és ennek megfelelően ápoljuk azokat.

Ehhez persze tudnunk kell az ápolás szabályait, amit az ember a betanulás során könnyen el tud sajátítani. Amikor a lencse a szemünkben van, de szeretnénk kiszedni éjszakára, akkor először is, elő kell vennünk a tokot, majd alaposan megmosni a kezünk (ha lehet az eszközök megfogása előtt és után is). Ezután feltöltjük a kontaktlencse folyadékkal a részeket és kiszedjük a lencsét a szemünkből tiszta és szöszmentes kézzel. Ezután a tenyerünkre helyezzük az átlátszó kis darabot és néhány csepp kontaktlencse folyadékot ráöntünk, majd azt óvatosan belemasszírozzuk a felületébe, gyakorlatilag elmossuk a kontaktlencsét. Ezután következik egy öblítés, szintén a kontaktlencse folyadék segítségével, semmiképpen sem vízzel, az nem érheti a felületet. Hogyha ez is megvolt, behelyezhetjük a tokba, és rátehetjük a megfelelő kupakot a helyre. Az fontos, hogy soha ne keverjük össze a bal és a jobb oldalt, mert ha valamilyen fertőzést nem sikerült eltávolítanunk a termékről, akkor azt így mindkét szemünkbe bejuttathatjuk, és a baj is megkétszereződik.

A másik fontos lépése a kontaktlencse folyadék használatának, természetesen a felhelyezés során merül fel. Ilyenkor már nem feltétlenül mossuk el a terméket, hanem felhelyezzük a középső ujjunk ujjbegyére azt, és néhány cseppet belehelyezünk a kontaktlencse folyadékból, hogy kellemesebb legyen a szemünk számára is a felhelyezés. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, természetesen mindig csakis tiszta kézzel kezdjünk neki a kontaktlencsével való foglalkozásnak.

A kontaktlencse folyadék fontossága

Mi lenne a kontaktlencsével a kontaktlencse folyadék nélkül? Egész egyszerűen kiszárad. A folyadék felépítse hasonló mint maga a lencse, amelynek a nagy részét maga a folyadék alkotja, így mikor a márkák között válogatunk, olyan darabot érdemes választani, amit ajánlanak a lencse márkájához. Egészen nagy a választék egyébként, könnyen tudunk válogatni egészen egyszerű darabok között és specifikus márkák közül is. Hogyha igazán széles választékot szeretne valaki, az alábbi optikát tudom ajánlani: https://eoptika.hu/termekek/kontaktlencse-folyadek.html.

kontaktlencse folyadék1_3

Ritkábban, de találhatunk talán még néhány olyan kontaktlencse folyadékot, amelyik nem univerzális, tehát csak tisztításra vagy csak tárolásra alkalmas, azonban én inkább azokat a folyadékokat ajánlom, amelyek mindkét felhasználási célnak megfelelnek. Összességében többfajta lehetőséget is találhatunk a boltok polcain, tisztítófolyadékot, fertőtlenítőt, nedvesítőt és tartósítószert is. Hogyha ezeket külön-külön vásároljuk meg, akkor néhány ezer forinttal nagyobb összegre számíthatunk a kasszánál, azonban előnye, hogy allergiás reakció esetén könnyebben ki tudjuk szűrni, hogy melyik márka okozhatta a kellemetlen panaszokat.

Mire figyeljünk a kontaktlencse folyadék használata során?

Elősorban arra érdemes figyelmet fordítani, hogy ne használjuk egy hónapon túl a kontaktlencse folyadékot, hanem írjuk fel akár a naptárunkba is a kibontás idejét. Persze ettől eltérő szabatosságú folyadékok is kaphatóak, vannak, amelyek kibírják a három hónapos időtartamot, ami a kontaktlencse is, így a két terméket egyszerre tudjuk cserélni, és könnyebben elkerülhetjük a segítségükkel a félreértéseket.

Összességében, a folyadék használata nem nehéz feladat, de annál fontosabb a szemünk egészségének megőrzése érdekében. Legalább napi négy órát álljon benne a lencse, hogy kitisztulhasson az egész felület és persze amíg alszunk, soha nem szabad a szemünkben hagyni a lencséket. Ha ezt a néhány fontos szabályt be tudjuk tartani, akkor nem lehet gond a viseléssel.